top of page
AdobeStock_362760951.jpeg

Brosca

broscalogo.png

Társad az Úton

  • Facebook

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón (...). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová." - mondta Tolkien.  ​Igaza volt. Engem is azóta hívnak a zarándokutak mióta először ilyen szándékkal kiléptem az ajtón. Azóta is menni kell, nincs mese! Menni kell, zarándok társakkal vagy magadban, gyalogolni, nézni a horizonton a kéklő hegyeket, a lebukó napot, érezni a szelet és az óceán sós csókját az arcodon. 

Benedek Rózsa vagyok, hobbim és egyben munkám is a Camino. 2013-ban egy nem teljesen átgondolt fogadalmam teljesítése miatt indultam el a klasszikus zarándokútnak számító, az úgynevezett Francia úton, mindenfajta felkészülés és nyelvismeret nélkül. Már az első héten megtapasztaltam a nem megfelelő felszerelés és túlságosan nehéz hátizsák hátrányait, csípő-, térd és bokafájdalommal vánszorogtam az úton. Rendszeresen mindenki által leelőzve az utolsók között érkeztem meg a napi szakaszok végére, így sok helyen az olcsóbb kategóriájú szállásokon nem jutott már nekem hely. Más megoldás híján kénytelen voltam a hostelben, hotelben aludni, sokszor csillagászati áron szobát kivenni. Egyszer megpróbáltam csekély olasz nyelvtudásommal felhívni egy zarándokszállást, hogy másokhoz hasonlóan én is foglaljak ott magamnak helyet, de a spanyol tulajdonos gyors válaszából egy kukkot sem értettem. Miután kétszer is kérdezett tőlem valamit, amitől még jobban zavarba jöttem, szó nélkül letettem a telefont és közel negyven kilométert gyalogoltam, hogy egy szabad ágyat találjak magamnak. Aznap este egy francia házaspár büszkén magyarázta nekem, hogy másodszor járják már ezt az utat, én meg frusztráltan csak arra gondoltam, hogy ezek nem normálisak; hogy csak egyszer érjek Santiagoba, soha többé nem akarok zarándokútra lépni! Az azóta eltelt bő évtized alatt számtalan zarándokutat jártam végig az Ibériai-félszigeten. Elvarázsolt a táj, az emberek nyitottsága, a kelta hagyományokra épülő kultúra. Beleszerettem Spanyolországba, pontosabban Galiciába, s megtanultam spanyolul, de nem adnak már el gallegoul, vagy portugálul sem. Megtapasztaltam, hogy a nyelvtudás kincs. És megtanultam, hogyan kell felkészülni, hogyan kell csomagolni egy vádorútra. Megtanultam caminozni. Ha a mostani tudásommal indultam volna el akkoriban, mennyivel könnyebb lett volna. Néhány évvel ezelőtt egy zarándokutat járó kedves kis ismerősömnek próbáltam megkönnyíteni a dolgát, kérésére én hívtam fel a kiválasztott szállásokat és foglaltam le a nevében az ágyat. A viszonylag jelöletlen úton szüksége volt arra is, hogy a távolból segítsek neki megtalálni a helyes utat, ezért a telefonja GPS jeleit követve navigáltam őt, sikerrel. Majd újabb barátok indultak útnak, újabb kalandos útra és természetesen ott voltam velük is virtuálisan. Vigyázó szemekkel figyeltem a telefonuk által sugárzott GPS jelet, összevetve a korábban készített térképeimmel, s navigáltam őket vissza a helyes irányba. Én lettem zarándok-barátaim zsebében az őrangyal. Idővel már nem csak szállásfoglalásokban és a navigálásban segítettem, hanem minden más, útközben felmerülő problémát orvosoltam. Telefonáltam, kérést fordítottam, taxit hívtam. Segítettem regisztrációkban, vagy épp megterveztem a legolcsóbb hazautazást. És millió praktikus tanáccsal láttam el az útnak indulókat. Ami eddig hobbi volt, mostanra vállalkozás lett. Egyénre szabott tervekkel, egyedi árakkal és a bizalomra alapozva vállalom el az egyéni zarándokutak vagy túrák előkészítését, akár csak a tanácsadó vagy akár a virtuális útitárs szerepét is. Itt tudhatod meg hogy miként lehetek a

AdobeStock_429446610.jpeg
AdobeStock_275820770.jpeg
AdobeStock_445553313_Preview.jpeg

Üzenetküldés

Elküldtem!

bottom of page