Ibolya, a 13 Kereszt zarándoka
Vannak életek, amelyek nem egyenes vonalon haladnak a megszokott mederben, hanem merész kanyarokat vesznek, csúcsokat hódítanak meg, mélységekbe alászállnak, s végül egyetlen nagy, szent hivatásban teljesednek ki. Amikor a Svédországban élő magyar orvosnővel, Ibolyával beszélgetek, az embernek az az érzése támad, mintha nem is egyetlen ember életrajzát hallgatná, hanem egy izgalmas, spirituális kalandregény lapjait forgatná.
Ibolya története a józan, orvosi ráció és a megmagyarázhatatlan isteni kegyelem találkozása. Egy olyan nőé, aki röntgenorvosként és emlőszűrési specialistaként évtizedeken át életeket mentett, miközben a saját testén és lelkén keresztül tapasztalta meg a vándorlás legmélyebb misztériumát: több mint két évtized alatt több mint 26 000 kilométert gyalogolt a világ zarándokútjain.
A Bükk szikláitól az Ararátig: A határok feszegetése
Ibolya életében a mozgás és a kihívások keresése mindig is alapelem volt. Fiatalon a sziklamászás és a magashegyi túrázás szerelmese lett: megjárta a Mecsek, a Bükk, valamint a Tátra szirtjeit, feljutott a Mont Blanc-ra, a Pirin és Rila gerincére, az Olimposzra és a Monte Rosára is. Ám a hegyek nemcsak gyönyörűséget, hanem veszélyeket is tartogattak.
1986-ban egy egészen elképesztő vállalkozásba fogott: elindult Törökországba, hogy az Ararát hegyén megkeresse Noé bárkáját. Négyezer méteres magasságban, az éjszaka sötétjében azonban kurd rablók ütöttek rajta a kis csapaton. Az élete forgott kockán, s ahogy ő fogalmazott, „úgy kellett ott menekülni éjszaka, életem nagy kalandja volt”. Miután a társai fogságba kerültek, Ibolya bátorságának és lélekjelenlétének köszönhetően – a szállodai szoba ajtaját szekrénnyel eltorlaszolva, majd a magyar követség és kamionosok segítségével – épségben hazajutott, és később a barátai kimentését is megszervezte.
A kalandvágy és a segítő szándék ezután Afrikába vonzotta: Tanzániába készült járványügyi orvosnak, hogy közben megmászhassa a Kilimandzsárót is. A sors azonban más utat szánt neki, Afrika helyett Svédországba indult, egy állásinterjú miatt. 1989 novemberében – azon a nevezetes éjszakán, amikor Berlinben ledöntötték a falat – egy vonatfülkében érte a történelem. 1990 januárjában telepedett le Északon, ahol megtanulta a nyelvet, honosította az orvosi diplomáját, és megtalálta élete párját, Larst.
A lélek sötét éjszakája és a melidei csoda
Bár az orvosi karrierje sikeres volt, a mély honvágy és a belső útkeresés éveken át kísérte. Ibolya kipróbált mindent, amit a keleti filozófiák, a reiki, az angyalkurzusok, az egyiptomi és az inka beavatások kínáltak. De az igazi áttörés 2002-ben érkezett el, amikor Indiában egy szellemi tanító rámutatott: „Neked el kell menned az El Caminóra.” Első útjára 2002-ben még a testvérével indult el, ám az igazi, életformáló megtérés 2003 májusában, 54 évesen érte utol, amikor teljesen egyedül vágott neki a Francia útnak Saint-Jean-Pied-de-Portból.
A fizikai megpróbáltatások szinte elviselhetetlenek voltak: a lábain mély, nyílt sebek keletkeztek, amelyek annyira csúnyák voltak, hogy egy szálláson orvost akartak hívni hozzá. Ibolya éjszaka megszökött, és a leírhatatlan fájdalmak közepette gyalogolt tovább. Aztán Melide mellett, egy esős, hideg éjszakán, amikor egy fólia alá behúzódva feküdt a fa alatt, megtörtént a csoda.
„Jött ez a magasztos, fantasztikus jelenség... nem volt se fény, semmi, csak egy óriási szeretet vett körbe, amiben feloldódtam, és elkezdtem sírni. Éreztem, hogy Ő az Úr. Kértem, hogy vegye át az életemet. Én nem akarok szabad akaratot a továbbiakban, azt szeretném, ha Ő irányítaná az életemet.”
Amikor Pünkösd másnapján belépett a Santiago de Compostela-i székesegyházba, orvosi tudással megmagyarázhatatlan dolog történt: a lábán lévő súlyos sebek eltűntek és begyógyultak. Ettől a pillanattól kezdve Ibolya nemcsak hívővé, hanem Isten elkötelezett vándorává vált, akinek a döntéseit Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János tanításai kísérték végig.
A 13 Kereszt szimbóluma
Ibolya nem csupán kilométereket gyűjtött, hanem egy mély spirituális szimbólumrendszert épített fel magának a térképen. Megfogalmazódott benne a hívás, hogy a zarándokutak metszéspontjaiból rajzolja ki a Keresztet: a hossztengelyt a Francia út (Saint-Jean – Santiago – Finisterre/Muxía) adta, míg a keresztirányú szárat a Porto felől érkező Portugál út és a Ferrol felől induló Angol út alkotta.
Az évek alatt összesen 13 teljes Keresztet járt végig a 12 apostolért és Krisztusért! De az útja itt nem állt meg. Bejárta a több mint ezer kilométeres Via de la Platát Sevillából, a kíméletlen Camino Primitivót, a vadregényes Camino del Nortét, a Camino de San Salvadort is. A több ezer kilométeres vándorlás és a bejárt spanyolországi szakaszok eredményeként pedig páratlan gyűjteményt, összesen 57 Compostela oklevelet vehetett át a Santiago de Compostela-i zarándokirodában.
A Szent Jakab-utakon kívül azonban más szent helyek hívásának is engedett: a skandináv kötődése révén bejárta a vadregényes Szent Olav-utat Norvégiában és Svédországban, valamint végigjárta a spanyol fennsíkokon átvezető Szent Teréz-utat is.
Emellett hatszor zarándokolt el a Szentföldre (Jeruzsálembe, Betlehembe, Petrába). Járt Fatimában, Lourdes-ban, illetve végigjárta a Mária-út teljes keresztjét is: 2017-ben a nyugat–keleti tengelyt Máriazelltől Csíksomlyóig, majd 2018-ban az észak–déli tengelyt Częstochowától Međugorjéig, ami összesen 2800 kilométernyi gyaloglást jelentett. És nem utolsó sorban 21 alkalommal járta végig a Rómán belüli „Hét templom zarándoklatot”.
Apró csodák az út mentén
Ha összeadjuk az úton töltött időket, több mint három és fél évnyi gyaloglás jön ki. E hihetetlen zarándoklat során Ibolya számtalan olyan pillanatot élt meg, amely egy életre beég az ember lelkébe:
-
Az egység élménye a teremtett világgal: Egy esős, kimerítő napon, amikor szállás és étel nélkül roskadt le egy lépcső alá, egy ázott darázs szállt a kezére. Ibolya a zsebéből kimentett pár csokimorzsával megetette a rovart, amely a kezén tisztálkodott és száradt meg. „Olyan egységélményem lett vele... amit Assisi Szent Ferenc érezhetett, amikor mindennel egy lett” – idézte fel meghatódva.
-
Kutyák, mint őrangyalok: Az útjai során nem egyszer kóbor kutyák szegődtek mellé, akik hűségesen kísérték és megvédték őt a rátámadó falkáktól.
-
A pápai misék kegyelme: Rómában járva a svájci gárdisták szinte megmagyarázhatatlan módon többször is kiemelték őt a tömegből, és a pápa közvetlen közelébe, az első sorba ültették a szertartásokon.
A 2027-es Szentév hívása
Ibolya életét súlyos megpróbáltatások és betegségek kísérték – szembetegség miatti átmeneti látásvesztés, gerincműtét –, de a hite és az akarata mindig visszavitte őt az útra. Ám amikor egy spanyolországi zarándoklaton eltörött a csípője, és Leónban feküdt műtőasztalra, ahol csípőprotézist kapott, megértette a fentről érkező üzenetet: a fizikai értelemben vett, megterhelő gyaloglások ideje lejárt, a feladat teljesítve van.
Ibolya ezt az intő jelet is alázattal és hálaadással fogadta. Ám a zarándokszellem nem tűnt el az életéből: 2027-ben ismét szeretne eljutni Santiagóba. Ekkor ugyanis ismét elkövetkezik a Compostelai Szentév, amikor a Santiago-i katedrális Szent Kapuja (Porta Santa) kitárul a világ előtt, s Ibolya tervei szerint 78 évesen ott szeretne lenni ismét ezen a különleges ünnepen. Amikor visszatekint erre a páratlan, több mint 26 ezer kilométeres útra, nem a büszkeség, hanem a tiszta hála szól belőle:
„Isten segítségével csináltam. Ő segített engem, engem csak a lábaim vittek előre. Rettentően élveztem, és óriási áldás, amiben részem volt.”
Ibolya története mindannyiunknak üzenet: akármilyen mélyre is kerüljünk, akármilyen sebeket is hordozzunk a testünkön vagy a lelkünkön, a hit, az alázat és a kitartás képes arra, hogy a legnehezebb kilométerekből hitszövetséget és csodát formáljon.